Több, mint húsz évvel ezelőtt egy angol város focicsapatánál kiskamasz gyerekek játszottak meccset. Mindkét csapat a klub hivatalos színeit viselte, az egyik csapat pirosban játszott, a másik fehérben. A meccset a pirosak nyerték, fehérek nagy vereséget szenvedtek. Az egyik fehér mezes kisfiú ettől annyira elkeseredett, hogy keservesen sírva fakadt. Az edző kérdésére azt felelte, azért, mert szégyent hozott a klub színeit jelképező mezre. Az edző megölelte és azt súgta neki: „A Liverpoolnak szüksége van rád!” A gyermek, Steven Gerrard, később a Liverpool sztárja, majd csapatkapitánya és később az angol válogatott csapatkapitánya is lett, teljes karrierjét az Anfielden, Liverpool egyik kerületében töltötte.
Gerrard története az elköteleződés sztorija, és példája annak is, hogyan képes egy jó vezető jó időzítéssel hosszú távra elkötelezetté tenni valakit.
Nem az egyetlen ilyen történet, amit ismerünk.
Közös ezekben, hogy valami felemelő történik bennük, az elkötelezettség mindig valamilyen magasztos ügyhöz, akár életre szóló döntéshez kapcsolódik. Elköteleződési rítus a házasságkötés és a gyermekek vallási beavatása is.
Az elköteleződés, mint kifejezés azonban az utóbbi időben megjelenik sokkal hétköznapibb jelentésben is, például a munkahelyeken.
Miért vált annyira fontossá a „dolgozói elkötelezettség”?
A szervezettudományok gurui és a hétköznapi tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy az utóbbi években két, egymással ellenmondásos kölcsönhatásban lévő trend érvényesül. Egyrészt, egyre több szektorban érvényes, hogy egyre kevesebb és egyre képzettebb munkaerőre van szükség, különösen a gazdaság nehezebb időszakaiban. Másrészt, a fejlett társadalmakban az utóbbi három évtizedben szinte evolúciós erejű generációs különbségek keletkeztek. Különösen igaz ez Magyarországon, ahol a rendszerváltás idején felnőtté váló nemzedék hirtelen kapott addig elképzelhetetlen lehetőséget egzisztenciális és szakmai értelemben is. Ez egy küzdő, törekvő nemzedék.
Őket követi most az úgynevezett Y és a Z generáció, az internetkorszak két nemzedéke. Ők azok, akik fején „máshogyan tapad a haj”. Másképp működnek, másképp kommunikálnak, másképp kapcsolódnak, mást várnak az élettől, mást tudnak és mást nem tudnak, mint a korábbiak.
Valószínűleg még sohasem volt ennyire nagy szakadék hasonló korú társadalmi csoportok között. Senki sem hívta őket, mégis itt vannak - és a munkaerőpiac se kiköpni, se lenyelni nem bírja őket. Pedig öt éven belül ők jelentik majd a munkavállalók felét. Az elérhető pozíciók helyett ők a munka értelmét firtatják, a fizetésnél nekik fontosabb az élmény-alapú munkahely, a célkitűzések helyett visszajelzéseket szeretnének hallani, személyes kapcsolatok helyett online kommunikálnak, a megfelelés és homogenitás helyett sokféleségre törekednek, vallásuk az autonómia. Támogatást és figyelmet és szeretnének, de nem parancsok és nem vállonveregetések formájában. Az elkötelezettség növelése elsősorban ezeknél a fiataloknál nagy kihívás, hiszen ők átlagosan 2 évet töltenek egy munkahelyen. Ebben van kulcsszerepe azoknak a vezetőknek, akikkel a szervezeten belül közvetlen kapcsolatban állnak. Hiszen, mint tudjuk: az emberek nem a munkahelyüknek mondanak fel, hanem a főnöküknek.
Miben különbözik a motiváció és az elkötelezettség?
Az Y és Z gererációs munkatársakra gyakori panasz, hogy „nehezen motiválhatók”. Talán azért, mert a motiváció egy korábbi Lego-készlet eleme, amely nem illeszthető ide.
A motiváció olyan (belső vagy kívülről érkező) hajtóerő, amelynek köszönhetően cselekvésre vagy épp nagyobb teljesítményre vagyunk képesek. Az elmúlt évtizedek divatos jelszavát: motiváció! - mára az elkötelezettség jelszava váltotta fel.
Az elkötelezettség nem hajtóerő, hanem beállítódás. A teljesítmény tehát itt irreleváns fogalom - bár lehet járulékos hozadék. Az elkötelezett munkatárs nem valamely jutalom vagy díj reményében adja tudása és ereje legjavát a cégnek, hanem elsősorban azért, mert hisz a közös célokban, mert magáénak érzi azokat.
Világos tehát, hogy az elköteleződést azzal lehet erősíteni, amivel a beállítódás befolyásolható: az igények kielégítésével, az elkötelező közeg megteremtésével.
Mit jelent ez a vezető számára?
Autonómiát biztosítani, elfogadni a diverzitást, szüntelenül jelen lenni, elérhetőnek lenni, azaz kommunikálni és visszajelezni. Szüntelenül.
Milyen az elkötelező vezető? A jó vezető: elkötelező vezető.
Az elkötelezettség olyasvalami, mint a kötélhúzásban (nomen est omen) a kötél: mindenki belekapaszkodik, vagyis jelképezi az összetartozást, de ugyanakkor mindenki húzza is a kötelet. Hamar kiderül, ha valaki potyautas és hamar kiderül, ha az elől járó elöljáró alkalmatlan.
Talán valaha nem így nevezték, de valamennyi nagy formátumú, karizmatikus vezető, Nagy Sándortól Steve Jobs-ig elkötelező vezető volt.
Klasszikus fordulattal víziónak nevezték azt a hitet, amelyet üzenetté tudtak formálni, amivel aztán az embereket megszólították és az ügy mellé állították.
A mondat, amit Steven Gerrard edzője súgott a később sztár focistává lett kisfiú fülébe, visszautal egy híres 1914-es angol plakát szlogenjére : „Your country needs you”. A plakáton Kitchener marsall, az Egyesült Királyság akkori hadügyminisztere látható. A kampány hatására közel fél millió angol jelentkezett szűk három hét alatt önkéntesen a haza védelmére - ez volt a történelem egyik legsikeresebb mozgósítása.
A sikerben jelentős része volt annak, hogy a jelentkezőkből lakóhelyük vagy munkahelyük szerint formáltak harci alakulatokat, így a közösségek együtt lehettek a harcban. A haza védelme iránti elköteleződés egy összekapcsolódott a bajtársiassággal, egy már eleve összekovácsolódott közösségben. Kitchenert sokkal többen ismerik erről a plakátról, mint korábbi négy évtizedes karrierjéről.
A hozzá hasonló karizmatikus vezetőket persze nem képezzük, arra természetesen születni kell, és a vezetők többségét nem jegyzi a történelem.
De a feladat hasonló: legyen szó egy tízfős géplakatos-csapatról vagy egy több ezer fős vállalatról. Az elkötelező vezetői szokások, készségek megfigyelhetők, adaptálhatók.
Mi több: figyelemmel, kíváncsisággal és persze némi alázattal tanulható az az attitűd is, ami szükséges ahhoz, hogy elkötelező vezetővé válhassunk.
